Télutó egyik szép napján, 1800 február 19-én történt, hogy az Első Konzul, Napóleon Bonaparte a Luxembourg-palotából a Tuileriákba költözött át. Aznap este Napóleon azt mondta belső titkárának: "...nem elég, hogy az ember a Tuileriában legyen, ott is kell maradnia".
Napóleon ott is maradt, itt a francia királyok kastélyában, és maga is királyi módon rendezkedett be. Franciaország újraalkotásának nagy művét, a tehetséges és gyakorlott segítőtársak kisebb seregével innen vitte véghez. Azokkal a segítőtársakkal, akik egyrészt az államtanácsban az új rendszabályokat - rendeletekké és törvényekké formálva - megalkották, és akik másrészt mint miniszterek és főigazgatók e törvényeket - miután átjutottak a kamarák rostáján - pontosan végrehajtották.
Az államtanácsnak - amely Franciaországban mind a mai napig fennmaradt - az volt a dolga, hogy pontos és helyes helyzetértékelést nyújtson az Első Konzul számára az ország belügyeiben uralkodó állapotokról. Ez az államtanács volt azaz iskola, amelyben Napóleon egy nagy birodalom kormányzását megtanulta. Itt az államtanácsban nemcsak az utóbbi forradalmi tíz év, hanem az azt megelőző királyi hivatalokban megszerzett és felhalmozott tudás és tapasztalat is jelen volt.
Az államtanács tagjai politikai múltjukra nézve nagyon is különböztek egymástól. Voltak közöttük királypártiak, girondisták, a néhai konvent radikális tagjai, a direktórium korának mérsékeltebb elemei, s fructidor 18-ának száműzöttei. Napóleon szándékosan válogatta össze őket a különböző politikai táborokból, nehogy reform műve valamelyik párt színezetét viselje.
Ezek az első államtanácsosok - név szerint: de la Meurthe, Roederer, Chaptal, Berlier, Duchatel, Defermon, Dufresne, Fourcroy, Crétet, Barbé-Marbois, d'Angély stb. - voltak azok, akiktől a francia pénzügyek végleges rendezése, a belső közigazgatás reformja, a rendes törvénykönyv megszerkesztése, a vallás és a közoktatás területén tartós intézmények felállítása, szóval mindazok a hasznos alkotások, melyekből a mester szeme láttára a modern Franciaország megszületett.
Az államtanács pénz-, igazság-, bel-, hadügyi és tengerészeti bizottságokra oszlott, és az Első Konzul elnöklete alatt szinte naponta tanácskozott. Az államtanácsnak nagy volt a tekintélye, mert akkoriban közigazgatási ügyekben döntőbírói szerepet is viselt.
A közigazgatás másik feladata - már mint, hogy az államtanács által megalkotott törvényeket és a Konzulok rendeleteit végrehajtsa - a miniszterek dolga volt, akiknek a működését úgyszintén az Első Konzul felügyelte. Napóleon a miniszterek kiválasztásánál is azt az elvet követte, mint az államtanács tagjainál. "Vajon melyik forradalmár nem bíznék meg az olyan kormányban, ahol Fouché a rendőrminiszter? S melyik nemesember nem remélhetné, hogy jól meg fog élni az egykori autuni püspök vezetése mellett? Az egyik jobbról fütyül, a másik balról. Én széles utat nyitok, hogy mindenfajta ember helyet találhasson rajta" - foglalta össze a személyi kérdések kezelésénél vallott elveit.
Egyes minisztériumok mellé még úgynevezett "főigazgatóságokat" is rendelt, amelyek még a mai Franciaországi közigazgatás rendszerében is megtalálhatók.
Az Első Konzul és a miniszterek közötti hivatalos érintkezést az államtitkárság közvetítette, melynek élén a hűséges és rendkívül tehetséges Hugo Bernard Maret állt, akinek az irodájában a közigazgatás nagyon sok szála futott össze, és az ő irodájából jutott el az államfő akarata a közigazgatás minden területére. A minisztertanácsok állandó résztvevőjeként ő vezette a jegyzőkönyveket, fáradhatatlan munkabírású ember volt, akárcsak maga Napóleon.
A minisztériumok a törvényeket és rendeleteket, az újonnan szervezett alsófokú hatóságok útján juttatták el a megyékhez. 1800 február 17-én jelent meg az a törvény, amely alapján a francia közigazgatás szervezete a mai napon is működik. Minden megye igazgatásának élén a prefektus áll, minden kerület élén az alprefektus s minden község élén a maire. Mindhárom szintű tisztviselőt a kormány feje nevezi ki, s mind a belügyminiszternek vannak alárendelve.
"E változások mélyreható következményekkel jártak. A működésben való egység elve, a megfelelő felelősséggel egyetemben, csakhamar rendet teremtett a közigazgatás terén" - foglalta össze az elért eredményeket Pasquier, az egyik érintett hivatalnok.