A Habsburg Birodalom tüzérségének szervezete Magyarországon 1848-ban.



A vizsgált időszak egyik legfontosabb jellemzője, hogy a háborús szervezés jelentősen eltért a békehadrendtől. Míg békeidőszakban a meghatározó "egység" az ezred volt, addig hadiállapot esetén áttértek a dandár, hadosztály, hadtest, hadsereg felosztásra. E szervezés legfontosabb jellemzője, hogy az "egységeket" mindhárom fegyvernem csapataiból állították össze a kor általános felfogásának megfelelő arányban. Ez az arány - Clausewitz, a kor legnagyobb katonai gondolkodója szerint - akkor helyes, ha a lovasság létszáma negyede, ötöde a gyalogság létszámának, a tüzérség lövegeinek száma pedig 2-3 db ezer főre vetítve. Ebben a korban egy feltételezett 100 ezer fős hadsereg állománya 80 ezer gyalogosból, 12 ezer lovasból és 7 ezer tüzérből állt, és a három alapvető fegyvernemet mintegy ezer műszaki katonával egészítették még ki.


A Habsburg birodalmi hadsereg szükség esetén több hadsereget is ki tudott állítani. Egy 1845-ös hadsereg felállítási tervben 66 gyalogzászlóalj, 100 lovasszázad és 46 tüzérüteg szerepelt. A birodalom öt tüzérezredéből és a bombász-tűzmesteri kar állományából közel 200 tüzérüteget is ki lehetett állítani. 


A hadsereg alapvető harcászati egysége a gyalogzászlóalj, a lovasszázad, illetve a tüzérüteg volt. Ezeket szervezeteket tartották megfelelő mozgékonyságúnak, ellenálló képességűnek és ezt a létszám méretet tudta a parancsnok még hanggal "átfogni". Az ütegszervezést a birodalmi hadseregben Károly főherceg 1808-ban vezette be az addigi gyalogezred lövegek összevonásával. A következő közel félévszázadra kialakult gyakorlat szerint a tábori tüzérségnél 6, 12 és 18 fontos gyalog-, 6 fontos lovas- és röppentyű-üteget rendszeresítettek. Az ütegek összeállítása viszonylag bonyolult folyamat volt. 


A tüzérütegek első, legelterjedtebb csoportjába a 6 fontos gyalogüteg tartozott, amely négy darab 6 fontos ágyúból és két darab 7 fontos tarackból állt. Az üteg személyi állománya tüzérekből és szekerészekből állt. A tüzérek működtették a lövegeket, a szekerészek pedig a lövegek és a muníció helyváltoztatását biztosították. Az üteg parancsnoka egy tiszt, rajta kívül egy tűzmester, négy tizedes, valamint hatvan bombász és tüzér képzettségű katona, illetve egy tisztiszolga volt tüzér beosztású. A szekerészeket egy őrmester irányította, alárendeltségébe pedig három tizedes, harminckilenc közlegény, kettő kovács és egy nyerges katona tartozott. Az üteg szervezetszerű létszáma egy tiszt, két altiszt és száztíz fő legénység. A lövegen kívül kovácsműhely-kocsi, két poggyászkocsi, két takarmányos szekér és egy fedeles kocsi tartozott még az üteghez. A lövegek és a felszerelés mozgatását 79 lóval oldották meg. 


Arányaiban jóval alacsonyabb számban, hadtestenként két-három 12 fontos üteget is felállítottak, amelyek hasonló szervezetűek voltak, mint a 6 fontos ütegek. Ezeknél a 7 fontos tarackok hosszú csövűek voltak, hogy a lőtávolságuk igazodjon a 12 fontos nagyobb űrméretű ágyúkéhoz. Előzőeken kívül még 18 fontos ütegeket is felállítottak, melyeket álló vagy pozíciós ütegeknek is neveztek, de hadseregenként többnyire csak egyet, amely a hadseregparancsnok közvetlen irányítása alá tartozott.


Az ütegek másik nagy csoportját a lovasütegek képezték. Az első lovasüteget Nagy Frigyes porosz király hadseregében állították fel 1759-ben. A lovasüteg lövegei súlyban lényegesen könnyebbek voltak, ezért gyorsabb manőverező képességgel is rendelkeztek. A  legénység már nem gyalogosan követte a lövegeket, hanem a lövegekre felülve tudta a helyváltoztatásokat ütközet közben is végrehajtani. A lovasütegek szervezését a Habsburg birodalmi hadseregben 1779-ben vezették be. A vizsgált időszak tüzérségének mintegy 42%-át a lovastüzérség alkotta. A lovasütegek lövegeit már hat ló húzta és a lőszerkészletek egy részét is lőszerszállító "lom"-lovakkal oldották meg.


Az ütegek harmadik csoportjába a röppentyűk tartoztak. Ezeket az eszközöket a császári és királyi hadseregben 1815-ben, az azt megelőző fél évtizednyi kísérleti időszak után vezették be. A felállított röppentyű és hegyi tüzérezredhez szervezett ütegek legfontosabb beosztású kezelőit a tűzmesteri karnál képezték ki. A röppentyű ütegnél egy tiszt, egy tűzmester, három tizedes és harminchat fő legénység alkotta az üteg rendszeresített létszámát.


A hadseregben a dandár szintű tüzérséget rendszerint egy 6 fontos gyalogüteg biztosította, a dandár hadrendjébe tartozott és feladatait a dandár parancsnoka határozta meg. A hadosztály tüzérsége a dandárok ütegeiből állt, egyéb tartalék ezen a szinten általában nem volt. A hadtesttüzérség a hadosztályok tüzérségéből és lövegtartalékból állt. Ez utóbbi, a többnyire önállóan tevékenykedő hadtest parancsnok rendelkezésére álló kettő-négy tartalék üteg volt. A hadseregtüzérséget a hadtestek tüzérsége és a fő lövegtartalék képezte. a fő lövegtartalék a hadseregparancsnok alárendeltségében lévő különböző űrméretű ütegekből állt. 


Fenti elvek figyelembevételével állították össze annak az osztrák hadseregnek a  tüzérségét is, amely 1848 decemberében a magyarországi honvédhadsereg elleni támadáshoz felvonult.