A siklósi vár

A Mecsek vidék egyik legjobb állapotában megmaradt és legismertebb vára a siklósi vár. Árpád-házi királyaink uralkodása alatt, a 13. században épült, és a Kán nembeli Siklósi család birtoka volt, amíg Zsigmond király 1387-ben el nem kobozta, majd néhány évvel később a Garai családnak adományozta.

Siklós egy évszázadon át volt a Garai család birtokában, akik családi rezidenciájukat is itt rendezték be, és a várat ennek megfelelően és ehhez méltóan, egy gótikus várkastéllyá építették át. 1482-ben Garai Jób - az akkori birtokos örökös nélküli - halálát követően Mátyás király a várat fiának, Corvin Jánosnak adományozta.

Corvin János 1494-ben eladta a várat, a bajnai Both testvérek vásárolták meg, majd tőlük szintén vásárlás útján a Perényiek szerezték meg 1507-ben. A Perényiek a gótikus várkastélyt, számos reneszánsz építészeti elemmel gazdagítva átépítették, a vár védműveit - a kor hadászati követelményeinek megfelelően - korszerű bástyákkal erősítették meg.

1526-ban - a Mohácsi csatavesztés idején - a vár úrnője Perényi Péter özvegye, az a Kanizsai Dorottya volt, aki eltemettette a mohácsnál elesetteket. Majd Siklós urai a közeledő török veszély elől a biztonságosabb Sárospataki birtokukra költöztek. A siklósi vár - Buda elestét követően - 1543-ban török kézre került, és másfél évszázadig ott is maradt. Hosszú török megszállást követően 1686-ban sikerült felszabadítani.

A vár katonai szerepet utoljára a Rákóczi-szabadságharc alatt töltött be. A harcok elültét követően, a vár új birtokosai - a Batthyányak - helyreállították és korszerűsítették. Hadászati jelentősége nem lévén, az elkövetkező évszázadok megkímélték a tejes pusztulástól.

Napjainkban turista látványosságként látogatható. Egy időben turista szálló is működött benne. 1963-ban itt forgatták - a története szerint itt is játszódó - A Tenkes kapitánya című történelmi kaland filmsorozatot.

Arisztokrácia a dualista Magyarországon

A kiválasztottságnak az a különleges tudata, amely jellemezte a magyar arisztokráciát nem volt éppen csekélység a boldog békeidők Magyarországán sem. De mekkora társadalmi csoportról is van szó, amikor magyar arisztokrációról beszélünk?

A dualizmus korának végén, amikor megindultak a világháborús frontra a katonavonatok, mintegy 1200 főnemesi család tekinthette megtiszteltetésnek, hogy vadonatúj egyenruhákba bújtatott fiai ott integethetnek - nemzeti lelkesedéstől félájult szeretteiknek - a fellobogózott pályaudvarokon. Talán rájuk gondolt II. Vilmos császár, amikor azt igérte, hogy mire a levelek lehullanak, a katonák újra otthon lesznek. A legtöbbjük valóban nem várta meg, hogy a ragyogóan fényesített katonacsizmák besározódjanak a balkáni vagy a galíciai sárban, inkább a Park Klubban, a Kaszinóban vagy a pesti korzón igyekeztek megvédeni a hazát.

Az előbbi létszám adathoz csatoljunk egy kis birtok statisztikát is. Az 1911-i évi adatok szerint 597 arisztokratának volt ezer holdnál nagyobb, 184-nek pedig tízezer holdnál nagyobb birtoka. Mivel Magyarország össznépessége az 1910-es népszámlálási adatok szerint 18 millió 264 ezer fő körül volt, kissé kerekítve megállapítható, hogy a lakosság egyszázezred része birtokolta az összes földterület 13%-át.

Ez a rendkívül sokatmondó adat jelzi legvilágosabban annak a ténynek a hátterét, hogy miért volt képes a magyar arisztokrácia megőrizni - a polgári átalakulás első fél évszázadában is - a társadalmi, politikai és részben dazdasági befolyását.

A birtokos arisztokráciának ez a viszonylag magas száma egyébbként éppen a dualizmus időszakában lezajló megduplázódás eredménye. 1848 előtt ugyanis még csupán 3 birodalmi hercegi, 91 grófi és 115 bárói nemzettség - mintegy 600 család - alkotta a hazai főnemességet. Magyar hercegi cím akkoriban még nem is létezett, csak a dualizmus korszakának végén jelenik meg a nagyar hercegi méltóság, 1911-ben Festetics Tasziló, majd 1917-ben Lónyay Elemér gróf kapja meg ezt a kiváltságot.

Összeségében e korszak uralkodói, Ferenc József és IV. Károly 204 új főnemesi címet adományoztak. Nemzetiségi megoszlásuk szerint a kitüntetettek 40%-a magyar, 22%-a német, 18%-a zsidó, 14%-a szláv származású volt, a maradék 6% a többi hazai nemzetiségből került ki. A kiegyezés után Ferenc József császár és király Magyarországra is kiterjesztette a felső katonai és a hivatalnoki réteg "nemesítésének" politikáját. A grófi címet szük marokkal mérte ugyan (alig tucatnyi az adományozottak köre), de annál bőkezűbben osztogatta a báróságot. A mintegy 140 "homo novus" körében közel félszázra tehető azoknak a katona- és csendőrtiszteknek, diplomatáknak, a közös kormányzatban vagy a horvátországi adminisztrációban dolgozó tisztviselőknek a száma, akiknek a dinasztikus hűségükért cserébe bárói koronával megfejelt címer lett a jutalom. Aligha kell taglalni, miféle "szolgáló" nemesség kialakítását célozta ez a politika.

A dualizmus korában tehát a dinamikusan növekvő létszámú arisztokrácia erőteljesen jelen volt a gazdasági élet vezető posztjain. A latifundiumok urai ott ültek a bankok, gyárak és egyéb tőkés vállalkozások igazgatótanácsaiban, s ha e posztok egy része csupán reprezentatív jellegű is, az együttműködés kölcsönös előnyökkel járt.

Az arisztokrácián belül a legfelső "kasztot" az osztrák és nyugat-európai legelőkelőbb körökkel szoros rokoni, társasági kapcsolatban álló famíliák alkották. A Károlyi-, Esterházy-, Pálffy-, Pallavicini- családokból álló legszűkebb kör az, amelyre leginkább érvényes gróf Károlyi Mihály megállapítása: "az arisztokrácia mélységesen nemzetközi, sokkal inkább, mint az úgynevezett nemzetközi proletariátus, amely erősen kötődik a maga földjéhez és nyelvéhez...Az arisztokrata igazi környezete - bármely országban járjon vagy éljen is - az arisztokrácia, ehhez sokkal szorosabb és meghittebb kötelék fűzi, mint más osztályokhoz tartozó saját honfitársaihoz."

Ehhez a legezoterikusabb "kaszthoz" képest egy fokkal közelebb állt a magyar valósághoz az Andrássy-, Batthyány-, Széchenyi-, Festetics-, Hadik-, Zichy- grófok világa. A harmadik szintet pedig a bárói családok elitje alkotta. Ezek között a rétegek között azonban - ha létezett is - nem volt igazán merev a választővonal. Még a perifériához közelebb lévő, még kevésbé vagyonos erdélyi családok tagjai is csinálhattak jó "partie"-t a felsőbb "kasztok" tagjaival.

Az arisztokrácia távolságtartásának célját - többek között - pompásan szolgálták a javarészt historizáló, eklektikus stílusban építtetett vagy felújíttatott kastélyok, illetve városi változataik Budapesten a Múzeum-kert mögötti telkeken, vagy a sugárút végén közel a városligethez. Az öltözködésben és szórakozásban kifejtett pompa pedig ugyancsak ahhoz járult hozzá, hogy átléphetetlenül zárjon a "jó társaságot" elszigetelő válaszfal.

Szimbólumok, gesztusok nyelvén szól arról az üzenet, hogy az "ő" országuk nem a "mi" világunkról való. Távol voltak tehát és valamiképp mégis nagyon közel. Az arisztokrata világhoz tartozás - ugyanis - nemcsak a káprázatos és exkluziv életmódot jelentette, hanem uralkodó osztályként, annak a felelősségében való osztozást is, hogy miképpen alakuljon itt, a Duna-tájon 18 millió ember történelme.




A ló mint harceszköz

"Ha jelennek halványul sugára
Régi fény ragyog fel honára"
(Garay)

Több mint fél évezredes fennállása után a magyar huszár, a honfoglaló magyar könnyűlovas utóda, a második nagy világégést követően letette végleg a fegyvert. Legfőbb fegyvertársa a ló pedig a sport világába talált új kihívásokat.

Az ember két legjobb barátja az állatvilágból a ló és a kutya. Élete során ezek állnak hozzá a legközelebb. A ló nemcsak, mint fontos szállító és igavonó eszköz jutott szerephez, és lett az ember bensőséges, hű háziállata, hanem gyorsasága következtében a hadművészet világában tett szert jelentőségre.

A ló harceszközként nem mint hátasló tűnt fel először a hadtörténelemben, hanem mint hámos ló, könnyű csata kocsikba fogva. A ló segítségével gázolták le - már kétezer évvel k.e. - az indogermán népek az elő-ázsiai és ősindiai kultúrnépeket.

A csatakocsik világa után következett a lovas-harcosok időszaka. Ázsia felől özönlötték el gyors lovas harci egységeikkel - a középkor végéig - Közép- és Nyugat-Európa nagy részét a szkíták, hunok, avarok, magyarok, mongolok, törökök és az arabok.

Az ázsiai könnyűlovassággal szemben a csatatereken a lovagrendek fejtettek ki - páncélban, nehezebb lovaikon - némi ellenállást. Ez időben csúcspontját érte el a lovas harci kultúra. A harcterületet a ló, mint csataló tökéletesen uralta.

A tűzfegyverek feltalálása hozott ezután fordulatot, de a napóleoni háborúk végéig a lovasság megtartotta csatadöntő szerepét. A kézifegyverek gyors tüzelésű irányba történő fejlődése a napóleoni háborúkat követően viszont már csökkentette a lovasság régi értelemben vett harcértékét, de még mindig a lovastömegek összecsapásának volt döntő jelentősége. És a tűzerő gyors és meglepő bevetését is a gyorsan mozgó lovasság biztosította.

Végül a gyorstüzelő géppuska bevezetése és a tüzérség gépesítése vetett véget a lovasalakulatok harceszközként való alkalmazásának. A ló sebességét pedig a motorizáció győzte le.

A huszadik század nagy háborúiban még alkalmaztak nagy lovas seregtesteket, lovasrohamok is előfordultak, a ló nagy távolságokat leküzdő képessége még érvényesült a nagy kiterjedésű frontokon. De a sereglovasság már elveszítette csata döntő jelentőségét.

A nagy háborúk után a ló sporteszközzé vált, de megtartotta egykori harceszköz teljesítmény jellemzőit: a gyorsaság, a kitartás és a győzni akarás tulajdonságait!

Mi mozgatja a világot?

"Kitartok amellett, hogy a világ Isten lenyomata, hely, ahonnan Isten kivonult. Noha ez a szemlélet kissé bonyolulttá teszi a világ megértését és kétségessé teszi a személyiség értékét, valamint csökkenti az ember ellenállását a szülők terrorjával szemben, végül mégiscsak olyan tévedésekhez vezet, melyek felvilágosítóbbak a megcáfolhatatlan tudományos felfedezéseknél.

Az Isten "alakjának" felismerése bármely eseményben tudniillik mindig az egészre és nem csak egy részletre vonatkozik. Ha a fák az alkonyatban mozgásképtelenek, elvarázsolt hajdani emberek csoportját jelenítik meg, hajukban, karjaikban almákkal, s jellegzetes csöndjüket folyamatos lassú beszédnek halljuk, az sokkal inkább utal történelmünk kezdeteinek titokzatosságára, mint ha ugyanezt a kertet csak méreteivel, a gyümölcsfák mennyiségével és hasznosságával határoznánk meg.

Lehetetlen vállalkozásnak tartom, vagy nem is tudom minek nevezzem, életünket úgy élni le, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt az elkerülhetetlen élményt, melyben élesen megkülönböztetjük magunkat másoktól, hogy föl ne fedezzük azt a különös tényt, hogy különbözésünk egyben mindennél magasabb rendű valóságunk, és éppen ez tesz alkalmassá arra, hogy szeressük a világot, és egynek érezzük magunkat vele."

(Könyv az építészetről, Makovecz I.)

Balaton, a magyar tenger

Magyarország egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja a Balaton. "Magyar tenger", ahogyan mi, hazai gyalogos és autós turisták emlegetjük. De mit is tudunk róla valójában? Ismerkedjünk egy kicsit, nézzük meg a történetét.

A geológia ókorban sekély tenger borította a Balaton vidéket, később a pannon tenger lassan tóvá vált, vize kiédesedett és mintegy húsz-huszonöt ezer évvel ezelőtt kialakult a mai tómedence. Csapadékos időszakban a vízfelület a mainak a kétszeresét is elérte, a vízszint pedig még a múlt század elején is négy-öt méterrel magasabb volt, mint napjainkban.

1863-ban készült el a siófoki zsilip, ettől kezdve egy alacsonyabb szinten állandósítani tudták a vízszintet. 1945 után a "legyen a Balaton mindenkié" demokratikus jelszava sok kárt okozott a tónak. A rohamszerű miniparcellázások után igénytelen épületek és üdülők tömege lepte el a partot, a Balatont szinte körbebetonozták, az ősi hínárvegetáció jelentősen visszaszorult, a Keszthelyi-öböl fokozatosan eliszaposodott.

Az évezred végére változott némileg a helyzet, a környezetvédelmi előírások előtérbe kerültek, vissza állították a Kis-Balaton szűrő szerepét, a tó víz minősége láthatóan javult.

A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, sokak számára nyári úti cél, turisztikai látványosság. Vannak akik a varázslatos táj miatt, mások a nyugalom és a pihenés, vagy éppen a nyüzsgő élete miatt szeretik. A gyógyulni vágyók Füred vagy Hévíz gyógyvize miatt jönnek ide, mások a Balaton-felvidék váraira és látnivalóira kíváncsiak, vagy a balatoni borok és borospincék vendégmarasztaló hangulatát keresik.

A napsütés, a víz és a táj együtt alkotja a Balaton vonzerejét. A napsütés mediterrán jellegű, a víz selymesen lágy és meleg.

Gazdag tehát a Balaton vonzereje, de még gazdagabb a természeti értékek tárháza. A Kis-Balaton nemzetközi jelentőségű vadvizei, a Tihanyi-félsziget melegkedvelő növény- és állatvilága, a Tapolcai-medence csonka kúp alakú bazalttakarós tanúhegyei, a Badacsony szőlőhegye, a szigligeti várhegy romjai, a Káli-medence geológiai értékei és a medence mesebeli fekvésű falvai, mind ide sorolhatók.

A Balaton és a Balaton-felvidék természeti gazdagságának ápolására, értékeinek megőrzésére létesítették a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot.

Ha a turisztikai szempontok, a wellness és a business érdekei, a természet kívánságaival összhangba hozhatók, akkor az eljövendő generációk számára megőrizhető lesz a Balaton.

Napóleon és a francia közigazgatás

Télutó egyik szép napján, 1800 február 19-én történt, hogy az Első Konzul, Napóleon Bonaparte a Luxembourg-palotából a Tuileriákba költözött át. Aznap este Napóleon azt mondta belső titkárának: "...nem elég, hogy az ember a Tuileriában legyen, ott is kell maradnia".

Napóleon ott is maradt, itt a francia királyok kastélyában, és maga is királyi módon rendezkedett be. Franciaország újraalkotásának nagy művét, a tehetséges és gyakorlott segítőtársak kisebb seregével innen vitte véghez. Azokkal a segítőtársakkal, akik egyrészt az államtanácsban az új rendszabályokat - rendeletekké és törvényekké formálva - megalkották, és akik másrészt mint miniszterek és főigazgatók e törvényeket - miután átjutottak a kamarák rostáján - pontosan végrehajtották.

Az államtanácsnak - amely Franciaországban mind a mai napig fennmaradt - az volt a dolga, hogy pontos és helyes helyzetértékelést nyújtson az Első Konzul számára az ország belügyeiben uralkodó állapotokról. Ez az államtanács volt azaz iskola, amelyben Napóleon egy nagy birodalom kormányzását megtanulta. Itt az államtanácsban nemcsak az utóbbi forradalmi tíz év, hanem az azt megelőző királyi hivatalokban megszerzett és felhalmozott tudás és tapasztalat is jelen volt.

Az államtanács tagjai politikai múltjukra nézve nagyon is különböztek egymástól. Voltak közöttük királypártiak, girondisták, a néhai konvent radikális tagjai, a direktórium korának mérsékeltebb elemei, s fructidor 18-ának száműzöttei. Napóleon szándékosan válogatta össze őket a különböző politikai táborokból, nehogy reform műve valamelyik párt színezetét viselje.

Ezek az első államtanácsosok - név szerint: de la Meurthe, Roederer, Chaptal, Berlier, Duchatel, Defermon, Dufresne, Fourcroy, Crétet, Barbé-Marbois, d'Angély stb. - voltak azok, akiktől a francia pénzügyek végleges rendezése, a belső közigazgatás reformja, a rendes törvénykönyv megszerkesztése, a vallás és a közoktatás területén tartós intézmények felállítása, szóval mindazok a hasznos alkotások, melyekből a mester szeme láttára a modern Franciaország megszületett.

Az államtanács pénz-, igazság-, bel-, hadügyi és tengerészeti bizottságokra oszlott, és az Első Konzul elnöklete alatt szinte naponta tanácskozott. Az államtanácsnak nagy volt a tekintélye, mert akkoriban közigazgatási ügyekben döntőbírói szerepet is viselt.

A közigazgatás másik feladata - már mint, hogy az államtanács által megalkotott törvényeket és a Konzulok rendeleteit végrehajtsa - a miniszterek dolga volt, akiknek a működését úgyszintén az Első Konzul felügyelte. Napóleon a miniszterek kiválasztásánál is azt az elvet követte, mint az államtanács tagjainál. "Vajon melyik forradalmár nem bíznék meg az olyan kormányban, ahol Fouché a rendőrminiszter? S melyik nemesember nem remélhetné, hogy jól meg fog élni az egykori autuni püspök vezetése mellett? Az egyik jobbról fütyül, a másik balról. Én széles utat nyitok, hogy mindenfajta ember helyet találhasson rajta" - foglalta össze a személyi kérdések kezelésénél vallott elveit.

Egyes minisztériumok mellé még úgynevezett "főigazgatóságokat" is rendelt, amelyek még a mai Franciaországi közigazgatás rendszerében is megtalálhatók.

Az Első Konzul és a miniszterek közötti hivatalos érintkezést az államtitkárság közvetítette, melynek élén a hűséges és rendkívül tehetséges Hugo Bernard Maret állt, akinek az irodájában a közigazgatás nagyon sok szála futott össze, és az ő irodájából jutott el az államfő akarata a közigazgatás minden területére. A minisztertanácsok állandó résztvevőjeként ő vezette a jegyzőkönyveket, fáradhatatlan munkabírású ember volt, akárcsak maga Napóleon.

A minisztériumok a törvényeket és rendeleteket, az újonnan szervezett alsófokú hatóságok útján juttatták el a megyékhez. 1800 február 17-én jelent meg az a törvény, amely alapján a francia közigazgatás szervezete a mai napon is működik. Minden megye igazgatásának élén a prefektus áll, minden kerület élén az alprefektus s minden község élén a maire. Mindhárom szintű tisztviselőt a kormány feje nevezi ki, s mind a belügyminiszternek vannak alárendelve.

"E változások mélyreható következményekkel jártak. A működésben való egység elve, a megfelelő felelősséggel egyetemben, csakhamar rendet teremtett a közigazgatás terén" - foglalta össze az elért eredményeket Pasquier, az egyik érintett hivatalnok.

Miért bukott meg a Római Birodalom?

Róma csaknem ezer éven át a világ legnagyobb szuperhatalma volt, majd hanyatlásnak indult, s végül katasztrofális véget ért, amikor nyugati részét barbár törzsek rohanták meg. Napjaink tudósai azt kutatják: valóban összeomlott-e a Római Birodalom?

A híres mondás szerint, ahogyan nem egy nap alatt építették Rómát, úgy a birodalom összeomlása sem sem zajlott egyik napról a másikra. A történészek mostanáig egyetértettek abban, hogy Róma megbukott, elveszítve politikai hatalmát és a hatalmas tartományok felett gyakorolt ellenőrzését. A rómaiak birodalom szerte utakat és hidakat építettek, törvényeket, rendet és egységes nyelvet kényszerítettek a tartományok lakóira. Róma hanyatlása véget vetett a civilizált életnek Nyugat-Európában, helyt adva az un. sötét középkornak az elkövetkező ötszáz évre.

A legújabb kutatások - viszont - azt látszanak igazolni, hogy Róma bukásának szerepét túldramatizálták, és a hírhedt sötét középkor sem is volt annyira sötét, mint ahogyan eddig gondolták. Ma már a történészek azt gondolják, hogy Rómát nem a megoldhatatlan belső problémák és ellentétek, vagy a barbárok támadásai buktatták meg. Valójában a birodalom nyugati felének nagyobbik részét feláldozták, hogy megmentsék a keleti felét.

Még a birodalom fénykorában történt, hogy a rómaiak tudatosan határt szabtak önnön európai terjeszkedésüknek. Brittaniában Hadrianus fala, Európa belsejében pedig a Rajna és a Duna folyók mentén erődök sora látta el a védelem feladatát. Jól védhetőnek tartották ezeket a határokat. A későbbi rajtaütések és betörések azonban bebizonyították, hogy ez nem így van. Válaszul kifejlesztették a mélységi védekezés taktikáját, kisebb csapatokra bízva a határőrizetet. A rendszeres támadások nagy száma miatt azonban ez a megoldás is csődöt mondott.

Választaniuk kellett, hogy a birodalom melyik részét akarják megvédeni, s úgy döntöttek: a nyugatot fogják feláldozni, beleértve Rómát is. A döntés mögött több volt, mint puszta hadászati logika. A római császárok felismerték, hogy birodalmuk túl nagy és túl sokszínű lett ahhoz, hogy egyetlen centrumból egyetlen uralkodó irányítani tudja. A megoldás kézenfekvő volt, kettéosztották a birodalmat és Róma mellett létrehoztak egy keleti fővárost is Bizáncban. Ettől kezdve két császár irányította a birodalmat, egyik a keleti, másik a nyugati felét.

A 4. század végétől azonban a gazdagabb kelet magára hagyta a nyugatot. Róma többé már nem játszott központi szerepet, még csak nem is volt a Nyugati Birodalom fővárosa, késői császárai ugyanis inkább Milánóból vagy Ravennából kormányoztak szívesen. Így amikor Odoaker germán király k.u. 476-ban feldúlta Rómát, az esemény inkább volt szimbolikus, mint valós jelentőségű.

Ami a Nyugati Birodalom többi részét illeti, Róma bukása nem jelentett többet a hatalom gyeplőjének és az adminisztrációnak az átadásánál. A barbárok bejövetele nem hozott semmilyen számottevő változást. Nem jelentette a pogány hithez való visszatérést. Az átlag embert nem igazán érintették a változások, az élet folyt tovább. Csupán a birodalmi uralkodó osztályt fosztották meg hatalmától, elvették vagyonát, s az új - barbár - vezető réteg szolgálatába kényszerítették, vagy keletre menekülhetett.

A történészek ma úgy vélekednek: nem az a fő kérdés, hogy miért bukott meg a Római Birodalom, sokkal inkább az, hogy miként tudott olyan sok minden megmaradni belőle? A keresztény középkor, valamint a modern Európa egyaránt a bukott birodalom által hátrahagyott alapokra épült. A római kultúra - kitörölhetetlenül - civilizációnk szerves részévé vált.

Sargasso a hínártenger

Tenger a tengerben! Hozzá hasonló víztömeg nincs a földön másik. Nyugodt vizét nem szárazföldek határolják, hanem az Atlanti-óceán hatalmas áramlatai.

A tengerészek sok-sok nemzedékének szívébe költözött rémület már a Sargasso-tenger nevének említésekor is. Hittek a lebegő hínárba gabalyodott hajókról, és a tenger mélyébe rántott matrózokról szóló történetekben. Valójában a Sargasso-tenger még napjainkban is sok rejtélyt tartogat számunkra, biológiai és óceánográfiai értelemben egyaránt.

Az európai és amerikai angolnák például itt "ívtak" már akkor is, amikor a két földrész még nem távolodott el egymástól. A Bermuda- és a Nyugat-indiai-szigetek között lassan keringő 5,2 millió négyzetkilométernyi felületű víztömeget gyakran hasonlítják lebegő vizinövényekből álló gigászi úszó tutajhoz, de sokak véleménye szerint, biológiai értelemben véve valóságos sivatag. Valójában egyik állítás sem fedi a valóságot, ugyanis a tenger felszíne alatt, az úszó növények között számos bizar állat is él.

A Sargasso-tenger különös jelenségeivel és egyedi világával, először Kolombusz Kristóf és legénysége találkozhatott az 1492-es első amerikai útjuk során. Kolombusz hajói oly lassan szelték át a sűrű moszattömeggel borított vizet, hogy matrózainak bőven volt idejük tanulmányozni az úszó növényszőnyeg arany és olajzöld leveleit és a szárakon lévő, gázzal telt hólyagocskákat, amelyek a növényeket a vízfelszín közelében tartják. A tengerészek "sargazónak" nevezték el őket, mert a földközi-tengeri otthonaik környezetében termesztett szőlőre emlékeztették őket.

A lebegő növénytömeg túlnyomó részét egyetlen barnamoszatfaj, a szargasszó-moszat alkotja. Ez a moszatfaj két tekintetben is eltér sok más moszatfajtól, egyrészt mert nincs szüksége parti sziklákra, hogy megtapadhasson, másrészt mert vegetatív úton szaporodik. És ez a moszat jelenti a Sargasso-tenger táplálékláncának alapjait. A meleg tengervízben egészen különleges állatközösség alakult ki és él ma is a növényeken.

A Sargasso-tenger nagyon sokáig, igen féltékenyen őrizte egyik legkülönlegesebb, az itt születő európai és amerikai angolnák csodálatos életútjának titkát. Nem az angolna az egyetlen állat, amely a Sargasso-tengerben szaporodik. A meleg víz és a nagy termetű ragadozók hiánya idevonzza az arany makrahalakat, a kalauzhalakat és a repülőhalakat is, utóbbiak a lebegő moszatokhoz erősített hosszú füzérekben rakják le ikráikat. A biológusok szerint - viszont - az angolna az egyetlen olyan tengeri állat, amely visszatér meghalni szülőhelyére, a Sargasso-tenger különös, örökké keringő, hatalmas víztömegébe.

A nőstény angolnák a Sargasso-tenger meleg vizébe rakják le ikráikat, körülbelül 4-800 méter mélységben a vízfelszín alatt. A kikelő angolnalárvák a Golf-áramlattal sodortatják magukat. Az amerikai angolnák lárvái mindíg Észak-Amerikába tartanak, az európai angolnák utódai 18 hónapnyi sodródás után Európa kontinentális talapzatának pereméhez érkeznek.

A következő 8-9 évet a hímek többnyire a folyótorkolatok környékén élik, a nőstények viszont hosszú utakat tesznek meg felfelé a folyókon. Ez idő alatt mindkét nembeli egyedek megnőnek és szorgalmasan táplálkoznak. Készülnek a fáradságos visszaútra. Aztán az egyik őszön valamilyen kényszer azt sugalja, hogy elérkezett az ívás ideje. A nőstények elindulnak a folyókon lefelé, sós vizet és nyilt tengert keresve. Majd hat hónapig tart a visszaút a Sargasso-tenger felé, ahová megérkezve párosodnak, majd elpusztulnak.

Nem ismeretes: milyen erő irányítja az angolnákat útjuk során? Vajon a csillagok állása, vagy a hullámok keltette és az óceánfenékről visszaverődő rezgések alapján tájékozódnak? Esetleg képesek érzékelni a Föld mágneses terét? Nem tudjuk, de bizonyos, hogy valamilyen beléjük rögződött emlék hatására mindenképpen megkeresik azt a melegvizet, ahol születtek!


Magyar törzsek Etelközben

A magyar törzsek a 830-as években szakadtak el a Kazár Birodalomtól. Nyugatabbra költöztek a sztyeppén, az Al-Duna és a Don folyók közötti területen - az Etelközben - találtak megfelelő legelő területeket és a folyók nyújtotta természetes védelmet.

A Kazár Birodalomtól elszakadt - és az Etelközben megtelepedő - magyar törzsekhez, a kagán ellen felkelő három kabar (azaz "lázadó") törzs is csatlakozott. A befogadott kabar törzseket legtöbbször segéderőként alkalmazták, csatában a legveszélyesebb posztokat - támadásban az első sorokat, visszavonulásnál a menekülés fedezését - bízták rájuk.

Az Etelközi tartózkodás idején egy csoport kivált a törzsszövetségből és elhagyta a szállásterületet, őket nevezték később szavard magyaroknak, a Dontól dél felé, a Kaukázus vidékére vándoroltak és ott megtelepedtek. A források szerint velük sokáig megmaradt a kapcsolat.

A krónikák tanúsága szerint az Etelközi tartózkodás során fontos esemény játszódott le: a magyar törzsek megerősítették szövetségüket, vezért választottak, amit vérszerződéssel pecsételtek meg. A vérszerződés a törzsszövetség létrejöttét vagy megerősítését jelentette, ami jelentősen növelte a magyarság erejét.

A megerősödő nomád magyar törzsszövetség - a zsákmány reményében - támadó hadjáratokat vezetett. Rátörtek a sztyepptől északabbra élő földműves szlávokra, foglyokat ejtettek, majd eladták őket a bizánciaknak aranyért, kelméért vagy egyéb értékes áruért cserébe. Ilyen hadjáratok alkalmával léptek először a Kárpát-medence területére is.

A Habsburg Birodalom tüzérségének szervezete Magyarországon 1848-ban.



A vizsgált időszak egyik legfontosabb jellemzője, hogy a háborús szervezés jelentősen eltért a békehadrendtől. Míg békeidőszakban a meghatározó "egység" az ezred volt, addig hadiállapot esetén áttértek a dandár, hadosztály, hadtest, hadsereg felosztásra. E szervezés legfontosabb jellemzője, hogy az "egységeket" mindhárom fegyvernem csapataiból állították össze a kor általános felfogásának megfelelő arányban. Ez az arány - Clausewitz, a kor legnagyobb katonai gondolkodója szerint - akkor helyes, ha a lovasság létszáma negyede, ötöde a gyalogság létszámának, a tüzérség lövegeinek száma pedig 2-3 db ezer főre vetítve. Ebben a korban egy feltételezett 100 ezer fős hadsereg állománya 80 ezer gyalogosból, 12 ezer lovasból és 7 ezer tüzérből állt, és a három alapvető fegyvernemet mintegy ezer műszaki katonával egészítették még ki.


A Habsburg birodalmi hadsereg szükség esetén több hadsereget is ki tudott állítani. Egy 1845-ös hadsereg felállítási tervben 66 gyalogzászlóalj, 100 lovasszázad és 46 tüzérüteg szerepelt. A birodalom öt tüzérezredéből és a bombász-tűzmesteri kar állományából közel 200 tüzérüteget is ki lehetett állítani. 


A hadsereg alapvető harcászati egysége a gyalogzászlóalj, a lovasszázad, illetve a tüzérüteg volt. Ezeket szervezeteket tartották megfelelő mozgékonyságúnak, ellenálló képességűnek és ezt a létszám méretet tudta a parancsnok még hanggal "átfogni". Az ütegszervezést a birodalmi hadseregben Károly főherceg 1808-ban vezette be az addigi gyalogezred lövegek összevonásával. A következő közel félévszázadra kialakult gyakorlat szerint a tábori tüzérségnél 6, 12 és 18 fontos gyalog-, 6 fontos lovas- és röppentyű-üteget rendszeresítettek. Az ütegek összeállítása viszonylag bonyolult folyamat volt. 


A tüzérütegek első, legelterjedtebb csoportjába a 6 fontos gyalogüteg tartozott, amely négy darab 6 fontos ágyúból és két darab 7 fontos tarackból állt. Az üteg személyi állománya tüzérekből és szekerészekből állt. A tüzérek működtették a lövegeket, a szekerészek pedig a lövegek és a muníció helyváltoztatását biztosították. Az üteg parancsnoka egy tiszt, rajta kívül egy tűzmester, négy tizedes, valamint hatvan bombász és tüzér képzettségű katona, illetve egy tisztiszolga volt tüzér beosztású. A szekerészeket egy őrmester irányította, alárendeltségébe pedig három tizedes, harminckilenc közlegény, kettő kovács és egy nyerges katona tartozott. Az üteg szervezetszerű létszáma egy tiszt, két altiszt és száztíz fő legénység. A lövegen kívül kovácsműhely-kocsi, két poggyászkocsi, két takarmányos szekér és egy fedeles kocsi tartozott még az üteghez. A lövegek és a felszerelés mozgatását 79 lóval oldották meg. 


Arányaiban jóval alacsonyabb számban, hadtestenként két-három 12 fontos üteget is felállítottak, amelyek hasonló szervezetűek voltak, mint a 6 fontos ütegek. Ezeknél a 7 fontos tarackok hosszú csövűek voltak, hogy a lőtávolságuk igazodjon a 12 fontos nagyobb űrméretű ágyúkéhoz. Előzőeken kívül még 18 fontos ütegeket is felállítottak, melyeket álló vagy pozíciós ütegeknek is neveztek, de hadseregenként többnyire csak egyet, amely a hadseregparancsnok közvetlen irányítása alá tartozott.


Az ütegek másik nagy csoportját a lovasütegek képezték. Az első lovasüteget Nagy Frigyes porosz király hadseregében állították fel 1759-ben. A lovasüteg lövegei súlyban lényegesen könnyebbek voltak, ezért gyorsabb manőverező képességgel is rendelkeztek. A  legénység már nem gyalogosan követte a lövegeket, hanem a lövegekre felülve tudta a helyváltoztatásokat ütközet közben is végrehajtani. A lovasütegek szervezését a Habsburg birodalmi hadseregben 1779-ben vezették be. A vizsgált időszak tüzérségének mintegy 42%-át a lovastüzérség alkotta. A lovasütegek lövegeit már hat ló húzta és a lőszerkészletek egy részét is lőszerszállító "lom"-lovakkal oldották meg.


Az ütegek harmadik csoportjába a röppentyűk tartoztak. Ezeket az eszközöket a császári és királyi hadseregben 1815-ben, az azt megelőző fél évtizednyi kísérleti időszak után vezették be. A felállított röppentyű és hegyi tüzérezredhez szervezett ütegek legfontosabb beosztású kezelőit a tűzmesteri karnál képezték ki. A röppentyű ütegnél egy tiszt, egy tűzmester, három tizedes és harminchat fő legénység alkotta az üteg rendszeresített létszámát.


A hadseregben a dandár szintű tüzérséget rendszerint egy 6 fontos gyalogüteg biztosította, a dandár hadrendjébe tartozott és feladatait a dandár parancsnoka határozta meg. A hadosztály tüzérsége a dandárok ütegeiből állt, egyéb tartalék ezen a szinten általában nem volt. A hadtesttüzérség a hadosztályok tüzérségéből és lövegtartalékból állt. Ez utóbbi, a többnyire önállóan tevékenykedő hadtest parancsnok rendelkezésére álló kettő-négy tartalék üteg volt. A hadseregtüzérséget a hadtestek tüzérsége és a fő lövegtartalék képezte. a fő lövegtartalék a hadseregparancsnok alárendeltségében lévő különböző űrméretű ütegekből állt. 


Fenti elvek figyelembevételével állították össze annak az osztrák hadseregnek a  tüzérségét is, amely 1848 decemberében a magyarországi honvédhadsereg elleni támadáshoz felvonult.

Magyarország csodái

Mi is a csoda? Hihetetlennek látszó, valóságon túli jelenség, misztérium, titok, rendkívüliségével ámulatba ejtő. Ami körül vesz bennünket az szürke, egyszerű és magától értetődő. Holott a valóság időnként ámulatba ejt bennünket is.

Tettek-e már zarándokutat ismeretlen vallások szentélyeihez, bolyongtak-e már a természet szobrászainak ámulatba ejtő helyein, lestek-e már túzokra a pusztában, esetleg voltak-e már vulkanikus hegy gyomrában, vagy lovagkori templom romjainál?

Ha még nem? Könnyen megtehetik! Hiszen ezek a mesébe illő helyek itt vannak körülöttünk, elérhető közelségben, Magyarországon. A világ legnyugatibb mohamedán szent helye, a kiskunsági homokbuckák, a Hór völgyének sziklafalai, a barcsi ősborókás, szoborpark a nagyharsányi kőbányában, a karcsai rotunda, aranybányák Zemplénben, buddhista szentély Taron, és még sorolhatnánk sokáig.

Hazánk szinte minden tájegysége rejt valami izgalmasat. Ne hanyagoljuk el rejtőzködő értékeinek felkeresését és megismerését, hiszen az alkotó természet és az alkotó ember műveivel időutazást is tehetünk az őskortól napjainkig, s betekinthetünk a jövőbe is!

Tegyünk utazást, keressünk fel falvakat, városokat, várakat, kastélyokat, de a kulcs: gondoljunk arra, hogy milyen érdekes és értékes dolgok vesznek bennünket körül. Ezek az értékek még megvannak, bár méltánytalanul elhalványultak már a globalizált világ csillogó egyen öltözete alatt.

Fedezzük fel újra együtt Magyarországot, csodálkozzunk rá, és őrizzük meg az eljövendő nemzedékek számára, a szépséget, az egyedit, az eredetit, a természetes kincseket.

Hallgass a szívedre!

Gondolatok az életről, munkánkról és céljainkról...
(Andrew Matthews könyvének fejezet címei, a bölcsesség mélyreható üzenetei.)

A világ a tanítómesterünk, és azért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Ha egy leckét nem tanulunk meg, akkor feladják nekünk még egyszer...és még egyszer! Amint megtanultuk, egy újabb lecke következik.

Az univerzumnak nincsenek kedvencei. Sikereid és boldogságod a természet elvein és törvényein alapulnak - és azon, hogy hogyan használod azokat.

Életed tökéletesen visszatükrözi meggyőződéseidet. Amikor megváltoztatod a világról alkotott legmélyebb meggyőződéseidet, akkor ennek megfelelően fog változni életed.

Abban a pillanatban, amikor elkezdesz túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzekhez...elszúrsz mindent! Az élet azt a nehéz feladatot állítja elénk, hogy mindent becsüljünk meg, és ne ragaszkodjunk túlzottan semmihez sem!

Amire az életedben összpontosítasz, az gyarapodni fog...ezért gondolj arra, amit szeretnél!

Hallgass a szívedre! Az életben nem az a feladatod, hogy problémák nélkül élj, - hanem az, hogy valami iránt lelkesedj!

Isten sohasem fog lekászálódni a felhők közül, hogy azt mondja: "Na most megengedem, hogy sikeres legyél!" Erre magadnak kell engedélyt adnod!

Amikor harcolsz a világgal, mindig a világ nyer. Ha nagyobb lelki békét akarsz, hagyj fel azzal, hogy mindent felcímkézel "jó"-nak vagy "rossz"-nak!

Hogyan szeretheted az embereket? Egyszerűen fogadd el őket! A teljes elfogadás a feltétel nélküli szeretet.

A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz. Nincsenek "külső" megoldások, csak "belső" megoldások léteznek.

A Székely Hadosztály

A magyar történelemnek léteznek olyan dicsőséges időszakai, amelyek példát mutatnak nemcsak a mának, de a mindenkor élethalálharcukat vívó nemzeteknek is.

Az utóbbi évtizedekben írt történelem könyveket olvasva azonban, az a rossz érzése támad az embernek, hogy ez a közismerten vitéz, hazaszerető nép minden katonai és politikai harcát elveszítette. Ezt olyannyira sikerült is belesulykolni a most élő nemzedékbe, hogy lassan elhiszi: nem volt, és nem is lesz módja kezébe vennie saját sorsának alakítását.

Történelemkönyveink néhány rövid tényszerű közlésen túl nem is szerepeltetnek bizonyos, elhallgatott eseményeket, így jórészt nem is tudnak róla a Trianon után felnőtt generációk. Most egy ilyen agyonhallgatott, felejtésre ítélt, de dicsőséges eseménnyel ismerkedjünk meg!

1918 őszén - az első nagy világégés végén - a 4. (nagyváradi) honvéd gyalogezred katonái - miután végigharcolták a nagy háborút - visszatértek Nagyváradra. Agyagembereknek nevezték őket, mert idegen földön a latyakos, sáros lövészárkokban rájuk ragadt a sár. Teljes fegyverzetben érkeztek a "Pece parti Párizsba", de le sem moshatták magukról a rájuk száradt agyagot, máris honvédő harcba keveredtek.

Ugyanis az Erdélyt elözönlő idegen csapatokat valakinek meg kellett állítania. És támadt is egy hatalmas akarattal rendelkező kis sereg, amelyik szembe mert menni, előbb a betolakodó idegen csapatokkal, majd a vörös diktatúra csapataival is.

1918 novembere és 1919 áprilisa között Észak-Erdély és a Partium területén szolgáló, székely és erdélyi menekülő csoportokból - a 4.(nagyváradi) honvéd gyalogezred katonáiból, a kolozsvári 38. honvéd hadosztály maradékából és egy kárpátaljai rutén zászlóaljból - szerveződött ugyanis egy különítmény. Parancsnoka Kratochwill Károly ezredes, aki szervezte és vezette is az alakulatot. Legnagyobb létszáma 13 ezer fő (köztük 649 tiszt), 68 löveg és egy repülőosztály. A Székely Hadosztály nevet 1919. január 20-án vette föl a különítmény, amikor már harcban állt a 26 ezer fős támadó román hadsereggel.

Kétfrontos harcukat - a román inváziós és a vörös diktatúra csapatai ellen - utánpótlás nélkül is addig folytatták, amíg erejükből tellett. Többször visszaverték a túlerőben lévő ellenségeket, de végül hősies honvédő harcukat feladták, április 26-án Demecsernél lették a fegyvert.

Kratochwill ezredest bebörtönözték, de 1920-ban szabadult. Figyelemre méltó adat, hogy a Hadosztály kötelékében acélozódott - egy fiatal, Csíkból származó százados - Márton Áron, Erdély későbbi püspöke.

A honvédő harc elbukása után nem maradt el a szokásos népirtás sem, Köröstárkányon a falu lakosságára géppuskatüzet zúdított a román inváziós sereg, de a vérengzésről évtizedekig beszélni sem lehetett.

Az 1919-es Székely Hadosztály volt a történelmi Magyarország utolsó honvédő hadosztálya. Emléke megőrzésre érdemes!

Hannover Huszárezred a szabadságharcban

A 2. Hannover huszárezred az 1848-49. évi szabadságharc egyik legkiválóbb alakulata. Az ezredet 1848 tavaszán a temesközben állomásoztatták, és első alakulatként kapcsolódott be a délvidéki háborúba. A hannover-huszárok 1848 július 14-én, a Szent-Tamás ellen intézett első támadás során estek át a tűzkeresztségen.

Az ezred legénysége Erdélyből származott, parancsnoka Kiss Ernő ezredes és tisztikarának több mint fele végigszolgálta a szabadságharcot. Az ezred - elsősorban Kiss Ernő hűségének köszönhetően - kiváló törzstisztek sorát és három tábornokot is adott a szabadságharc katonai felsővezetésébe. Kiss Ernő ezredes (1848 okt. 12-től), gróf Vécsey Károly őrnagy (1848 dec. 12-től), és Pikéty Ágoston első kapitány (1849 jún. 26-tól) is tábornok lett a szabadságharc folyamán.

Az ezredet még a 18. században, Mária Terézia királynő utasítására (1742-ben) alapították erdélyi újoncokból, az osztrák örökösödési háború (1740-1748) hadműveleteire tekintettel. Első parancsnoka Kálnoky Antal ezredes volt (aki későbbi katonai pályfutása során a lovassági tábornoki rendfokozatba emelkedve is ezredtulajdonosi jogait 1784-ig megtartotta). Az 1848-49. évi szabadságharc idején Ernő Ágost, Hannover királya volt - 1847 és 1852 között - az ezred tulajdonosa és névadója.

A 2. Hannover huszárezred volt az egyetlen lovas alakulat, amely a szabadságharc folyamán mindvégig egyben tartva, ugyanabban a hadtestben harcolt. A többi huszár-alakulatot többnyire osztály kötelékben, különböző magasabb egységekben alkalmazták. A 2. Huszárezred a - Délvidékről, a Tisza középső folyásához felrendelt csapatokból megalakuló - III. hadtestbe osztva (Damjanich János, Knézich Károly majd gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornokok parancsnosága alatt) harcolta végig a tavaszi és a nyári hadjáratot, egészen a világosi fegyverletételig.

A hannover-huszárok részt vettek a szolnoki ütközetben, az isaszegi, a nagysallói, a peredi csatákban, majd a Komárom környéki hadműveletekben 1849 nyarán. A Görgey Artúr tábornok által vezetett, aradi összpontosításhoz történő levonulás során, az orosz lovassággal csaptak össze többször is. Valamennyi ütközetben jól helyt álltak. A hadseregvezetés a legmegbízhatóbb alakulatként tartotta számon, s rendszerint a döntő ütközethez tartalékolta az ezredet.

A szabadságharc alatt négy kiváló huszártiszt: a délvidéki hadműveletek során előbb Kiss Ernő (1848. okt 12-ig), majd gróf Vécsey Károly (1848. dec 12-ig), a III. hadtest kötelékében - a tavaszi és nyári hadműveletek során - előbb Pikéty Ágoston (1849. jún. 26-ig), majd Galvagni Cézár egészen a fegyverletételig (1849. aug 13-ig), volt az ezred parancsnoka.

Út a növénytől a gyógyszerig

A növényeket az ember mindig is használta fájdalomcsillapításra. Mágikus erőt tulajdonított nekik, majd fokozatosan megtanult különbséget tenni tulajdonságaik között.

Már az ókori Görögországban, az orvostudomány atyjának nevezett Hippokratész (i.e. 460-377) javasolta a spárgát és a fokhagymát vízhajtó tulajdonságáért, a mákot hipnotizáló hatásáért, míg a fűzfa leveleit lázcsillapító szerként.

Az időszámítás kezdetén agy másik görög orvos, Dioszkuridész megalkotta az első gyógynövényes herbáriumot, több mint 500 növényfajt bemutatva. Néhány évszázad később - arab és perzsa fordításban - ezt a munkát használják majd a muzulmán tudósok is, akik nagy hatással lesznek a kor egyetemeire.

Az afrikai és ázsiai kereskedelemnek köszönhetően a nyugati gyógyszerkönyvek - az évszázadok során - sokféle egzotikus növénnyel és fűszerrel gazdagodtak. Helyet kapott bennük a kámfor, a gyömbér, a fahéj, a szerecsendió, a szantál, a kurkuma, a ginszeng és a szenna. De mind a helyi, mind a távoli eredetű növények használatát még hosszú ideig kisebb-nagyobb mértékben a képzeleten alapuló néphit határozta meg.

Napjainkban a gyógynövények használatát a kémia fejlődése - amely lehetővé tette a növények hatóanyagainak szintetikus úton történő előállítását - sem befolyásolta. A növények nem tűntek el a gyógyszerkönyvekből. Éppen ellenkezőleg, szerepük most már kettős: egyrészt a valódi gyógynövény-terápia okán, amely továbbra is az egész növényt vagy kivonatát hasznosítja, másrészt a gyógykészítmények alapanyagaként.

Latinovits ködszurkálása

Nem található hivatalos indoklás arról, hogy - a hatvanas évek kiváló színésze - Latinovits Zoltán, miért nem rendezhetett előadást Budapest valamelyik színházában? Nem is lehet hivatalos dokumentummal bizonyítani, hogy ezt bárki megtiltotta volna neki. És azt sem, hogy Budapest bármelyik színházából kitiltották volna. Ennek ellenére, nagyon hamar Veszprémben találta magát.

Aczél György - a Magyar Szocialista Munkáspárt titkára, a hitbuzgalmi álarc mögé rejtőzködő cinikus pártfőnök - volt az, akinek a szava döntő volt a kultúra minden területének fontos kérdésében. Ebben is! Aczél tudta, hogy ha olyan ember kap lehetőséget önálló színházi munkára, aki nyilvánosan is kimondja - olykor az etikett szabályaira azért figyelve, de legtöbbször arra sem, - hogy a meglévő állapotokkal, a létező szocializmussal elégedetlen. Hangosan hirdeti: a meglévőnél jobbat, szebbet, igazabbat akar a színház falain belül, és kívül is! Ez már nagyon veszélyes, sőt tűrhetetlen!

Latinovits a meglévő állapotok kötelező és boldog tudomásul vétele helyett, az aminek lennie kellene igézetében élt. Jelenléte zavaró volt a kisebbség - erőszakkal, és egyre nagyobb erőfeszítéssel fenntartott - hatalmára nézve, rombolta a csak keveseknek hasznos szocialista kultúra tekintélyét. És mivel Aczél nem volt ostoba, pontosan látta, hogy Latinovits komoly veszély forrás az egész szocialista rendszerre nézve! Tehát kordában kellett tartani!

De nem börtönben, mert az feltűnő! Az aranykalitka - a szocialista kultúra számára - sokkal jobban megfelelt. A sasok, a sólymok az aranykalitkában is elpusztulnak, nemcsak a vasrácsok mögött. A szocialista realizmusnak volt logikája!

És a budapesti színházi életből kikoptatott Latinovits Zoltánnak a veszprémi színház kínált szerződést: egy szerep eljátszása és egy rendezés, ennyit engedélyezett a szocialista kultúrpolitika!

Az Erdélyi Fejedelemség Hadserege

Erdély mint földrajzi fogalom a Szamos, a Maros és az Olt, valamint mellékfolyóik medencéjét jelöli, melyet a Déli- és Keleti-Kárpátok karéja és az Erdélyi-középhegység alacsonyabb vonulatai ölelnek körül.

Az Erdélyi Fejedelemség születésével egy időben bontakozott ki a hadügyi forradalom Nyugat-Európában, melynek eredményei Közép-Európában is éreztették hatásukat.

A fejedelemség ugyan fennállása végéig megőrizte a Magyar Királyságtól örökölt kiváltságokon alapuló középkori hadszervezetét, de emellett a fejedelmi udvar körül fokozatosan kialakult a néhány ezer fős állandó zsoldoshadsereg is.

Az ország határain olaszbástyás várak épültek, s ezeket a fejedelemség területén működő műhelyek látták el tüzérséggel. Tömegessé vált a kézi lőfegyverek használata. A magyarországi és az erdélyi gyalogság 16. század végére már szinte kizárólag lövészekből állt.

A 17. század közepéig az alig egymillió lakosú fejedelemségből 12-14 ezer, a háromszázezer lakosú Partiumból 4 ezer főt lehetett mozgósítani egy-egy támadó hadjárat esetén. Ez igen tekintélyes haderőt képviselt a térségben!

Az erdélyi hadsereg az Oszmán Birodalom határvidékének viszonyaihoz alkalmazkodó fegyvernemi megoszlása, fegyverzete és taktikája, valamint a hagyományos hadszervezet katonáinak tapasztalatlansága és hiányos felszerelése miatt azonban hátrányos helyzetben volt a hasonló nagyságú nyugat-európai zsoldosseregekkel szemben. Ennek ellenére többnyire sikerrel működött a fejedelmek politikai céljainak megfelelően.

A 17. század második felében azonban Erdély már nem tudott lépést tartani az újabb változásokkal.

Nyugat-Európában nagy létszámú, jól képzett, állandó hadseregek jöttek létre, a fejedelemség viszont elveszítette területe egyharmadát, mozgósítható hadereje pedig 7-8 ezer főre csökkent. Az erdélyi haderő már lokális feladatok megoldására sem volt elegendő, csupán a határok őrizetét tudta eredményesen ellátni.

Az 1680-as években pedig, amikor az erdélyi csapatoknak Lipót császár seregeivel kellett volna összemérnie erejét, csupán a politikusok bölcsessége mentette meg az ország hadseregét a biztos vereségtől.

A természetgyógyász szerepe

Egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása, egy mentaforrázat kortyolgatása, még ha nem is gondol rá az ember, igen közel áll a fitoterápiás gyógyításhoz. Amikor azonban a kávé vagy tea fogyasztás hatására szívdobogást kap, vagy a menta tea megkönnyíti emésztését, azt tapasztalja, hogy ezek a növények befolyásolják a szervezete működését.

Ezzel el is érkeztünk a gyógynövény-terápiához, azaz a gyógynövények alkalmazásához azon célból, hogy javítsunk szervezetünk működésén, és sikerrel vegyük fel a harcot a betegségekkel szemben.

A kávémag növeli a vizelet mennyiségét, és olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek serkentik az idegrendszert és a szív és érrendszer működését. A kínai tea hasonló hatást fejt ki, mint a kávé, és ezenkívül polifenolokat tartalmaz, amelyek hatékonyak a szabad gyökök ellen. A menta javítja az emésztést, elősegíti az epekiválasztást, és kiváló az émelygés ellen. Mind három növény több száz hatóanyagot tartalmaz.

Ugyanakkor - még ha az emésztés megkönnyítésére vagy a nátha ellen egy tea forrázat elfogyasztása veszélytelennek tűnik is - a növények rendszeres alkalmazásához természetgyógyász diagnózisa szükséges.

Johnny Depp most bankrabló

Testhezálló szerepet játszik legújabb filmjében - a Közellenségekben - Johnny Depp, amolyan modern Robin Hoodot és nőcsábászt alakít. A film története a jelenkori gazdasági válság idején, akár párhuzamosságok felismerésére is sarkallhatja a nézőt. Bizonyára sokan rokonszenvezni fognak a sármos bankrablóval most, amikor a bankok egyébként is népszerűségük mélypontján vannak. Soha jobb időzítést! Ezzel a filmmel akár Oscar-esélyes is lehet.

A botrányos életéről elhíresült sztár - aki egykor szétverte az elnöki lakosztályt az egyik New York-i szállodában, vagy Londonban elpáholt egy lesifotóst, és akinek nőügyeitől visszhangzott Hollywood - magánélete teljesen megváltozott.

Évek óta együtt él Vanessa Paradis énekesnővel, két gyermekük van: egy fiú és egy kislány. Vad partik helyett ideje nagy részét otthon tölti családjával, és csak dolgozni jár Hollywood-ba. Úgy érzi kiöregedett ő már a Casanova szerepből. Pedig még csak negyvenhat éves, és az életben midig nagyra becsülte a nők szerelmét.

Annak idején felesége, Lori Allison maszkmester mutatta be Nicolas Cage-nek. Ebből az ismeretségből született első kisebb filmszerepe, majd a színiiskola elvégzése után jött a többi. Sokasodtak a szerepek, hasonlóképpen sorjáztak a nők is. Míg végül Vanesa Paradis-nak - tizenegy évvel ezelőtt - sikerült megbabonáznia az amerikai fenegyereket. "Szerelem volt első látásra" - mondja Depp, s ez a kapcsolat azóta is tart.

Franciaországban telepedtek le, a színésznek tetszik a francia életmód, élvezi a gyönyörű dél-francia tájat és a finom borokat. Két hétnél hosszabb időt nem is szeret távol tölteni, sem a vidéktől, sem a családjától. Igyekszik úgy szervezni filmforgatásait, hogy ezt a beosztást tartani tudja. Nem szeretne ismét úgy járni, mint a "A Karib-tenger kalózai" forgatásakor: kislánya, Lily-Rose akkoriban szinte csak filmen látta őt, és amikor megkérdezték tőle, hogy ki az apja, gondolkodás nélkül rávágta: kalóz!

Nagy csalódás

Egy bölcs ember egyszer azt mondta: ha valakit igazán szeretsz, elengeded. Ha visszajön hozzád, örökre a tiéd marad, ha nem, akkor soha nem is volt igazán a tiéd! Amikor nagy csalódás ér bennünket azt hisszük itt a világ vége. Holott lehet, hogy csak egy új kaland veszi kezdetét.

A férfiak és a nők között az egyik legalapvetőbb különbség abban mutatkozik meg, hogy miként birkóznak meg a stresszel. A férfiakat a váratlan helyzetek okozta alkalmazkodás kényszere visszahúzódásra, magukba zárkózásra és erős összpontosításra készteti ("elvonul a barlangjába"), míg a nőket feldúlja, kiborítja és érzelmileg megviseli ("...és csak beszél, csak beszél").

Ilyen állapotban a férfi és a nő is másképpen érzi jól magát, más úton jut vissza természetes nyugalmi állapotába. A férfi attól lesz jobban, ha meg tudja oldani a problémáját, a nő viszont attól, ha kibeszélheti a problémáját. Ha ezt a - férfi és nő közötti probléma kezelési - különbséget a másik fél figyelmen kívül hagyja, nem vesz tudomást róla, azzal csak felesleges súrlódásokat és összetűzéseket okoz.

A mayerlingi tragédia előzményei

Rudolf trónörököst kora gyermekkorától fogva egy hatalmas, sok nemzetiségű, egész Közép-Európát magába foglaló birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia leendő uralkodójának nevelték. Ferenc József császár- és király pontosan tudta, hogy a Monarchiát csak erős hadsereg segítségével tudja egybe tartani, ezért Rudolfot kezdettől fogva katonának neveltette, hogy készen álljon majd hivatása teljesítésére, amikor a császári hadsereg az ő parancsnoksága alá kerül.

Nem így gondolkodott viszont Erzsébet császár- és királyné, mert a szabadelvű, humanista gondolkodású Thurnburgot is a fia mellé fogadta tanítónak, hogy a trónörökös az életet is tanulja, ne csak a menetelés vagy a hadvezetés fortélyait. Rudolf katonaiskoláit befejezve rádöbbent, hogy jelentősen megváltoztak az idők, megcsapta orrát az apja kormányozta birodalom rothadásának a bűze.

"A császárság nem más, mint hatalmas romhalmaz, amely még áll, de előbb vagy utóbb szükségképpen le fog omlani,... az egész emberiségnek kijár a szabadság, ez a hajó a következő viharban menthetetlenül elsüllyed" - írta egy értekezésében a még csak 15 éves trónörökös. Forradalmi gondolatok ezek, nem trónörököshöz méltóak, gondolta Ferenc József - megismerve fiának politikai felfogását - és mindent elkövetett annak érdekében, hogy Rudolf ne árthassa bele magát az államügyekbe.

Rudolfot - sok más osztrák és magyar kortársával együtt - nyugtalansággal töltötte el az is, hogy a Monarchia túlságosan szorosra fűzte kapcsolatait a porosz Hohenzollerek uralma alatt nemrég egyesült Németországgal. Egy időben - titokban - arról ábrándozott, hogy a tolerancia és az együttműködés jegyében egyesülhet egy szép napon egész Európa. Úgy gondolta álma meg is valósul majd, ha trónra kerül ő maga és a másik két szabadelvű trónörökös, Németországban Frigyes herceg, Nagy-Britanniában pedig Edward walesi herceg.

Ez az álom azonban gyorsan szertefoszlott, mert Frigyes egy évvel a trónra kerülése után rákban meghalt. Fia, a fellengzős stílusú II.Vilmos császár pedig a legkevésbé sem osztotta Rudolfnak a béke jegyében egyesülő Európával kapcsolatos reményeit. Ami pedig Edward walesi herceget illeti, ő csak jóval később - 1901-ben - léphetett trónra, mert anyja, Viktória királynő sokáig élt és uralkodott.

Rudolf évekig nagy népszerűségnek örvendett, különösen a Monarchia magyar felében. Viszont 1888-ban kezdett elszigetelődni. Felismerte, hogy nézetei és felfogása tarthatatlanná vált, számot vetett politikai kudarcával. Élete hátralévő egy évében kicsapongó életet élt, majd 1889 január 29-én elkocsizott Mayerlingbe Vetsera Mária bárónővel. Másnap hajnalban következett be a tragédia. Pontos részletek nem ismertek, öngyilkosság vagy politikai merénylet? Talán már sohasem tudjuk meg: mi is történt azon a januári szerda hajnalon?

Gondolatok a magyar építészet történetéről

A magyar művészeti ágak közül talán az építészet a legfontosabb, amely a maga komplexitásával lehetővé teszi a nemzet kultúrájának megértését. Nemcsak az alkotások darabszáma és minősége, hanem a létrehozásukat meghatározó földrajzi környezete miatt is, amely szinte garantálta az - évszázadok során virágzó - magyarországi építészet változatosságát.

A történelmi Magyarország etnikailag sokszínű terület volt, amely ezer éves története során számos megpróbáltatást élt át: a 13. században tatár dúlás, a 16. század első harmadától 150 éves török hódoltság, és a Habsburg Birodalomnak alárendelt félgyarmati lét, majd a 20. században az első világháborút követő területveszteség, és a második világháború óriási pusztítása.

Minden katasztrófát bevándorlási hullám - vagy tudatos betelepítés - és új építkezések követtek. Ezek a hányattatások növelték és megerősítették a magyarság képességét a túlélésre és a megfelelő kulturális kifejezésmód megtalálására. Ugyanakkora magyarországi építészetben megfigyelhetők az Európa különböző részeiről érkező hatások is. Váltakozó intenzitású német, francia és olasz befolyás tapasztalható bizonyos épülettípusok és egyes országrészek esetében.

Az évszázadok alatt - azonban - sajátosan magyarrá vált az ország építészete, ami elsősorban kellemes tömegalakításban és a díszítés mértékletességében fejeződött ki. A 19. század végén és a 20. század elején aztán, a magyar építészek érdeklődéssel fordultak a keleti őshaza felé. Stíluskeresésük, amely a népművészetre és az ázsiai eredetű díszítőformákra alapul, hatással van még kortárs építészetünkre is.