Nem található hivatalos indoklás arról, hogy - a hatvanas évek kiváló színésze - Latinovits Zoltán, miért nem rendezhetett előadást Budapest valamelyik színházában? Nem is lehet hivatalos dokumentummal bizonyítani, hogy ezt bárki megtiltotta volna neki. És azt sem, hogy Budapest bármelyik színházából kitiltották volna. Ennek ellenére, nagyon hamar Veszprémben találta magát.
Aczél György - a Magyar Szocialista Munkáspárt titkára, a hitbuzgalmi álarc mögé rejtőzködő cinikus pártfőnök - volt az, akinek a szava döntő volt a kultúra minden területének fontos kérdésében. Ebben is! Aczél tudta, hogy ha olyan ember kap lehetőséget önálló színházi munkára, aki nyilvánosan is kimondja - olykor az etikett szabályaira azért figyelve, de legtöbbször arra sem, - hogy a meglévő állapotokkal, a létező szocializmussal elégedetlen. Hangosan hirdeti: a meglévőnél jobbat, szebbet, igazabbat akar a színház falain belül, és kívül is! Ez már nagyon veszélyes, sőt tűrhetetlen!
Latinovits a meglévő állapotok kötelező és boldog tudomásul vétele helyett, az aminek lennie kellene igézetében élt. Jelenléte zavaró volt a kisebbség - erőszakkal, és egyre nagyobb erőfeszítéssel fenntartott - hatalmára nézve, rombolta a csak keveseknek hasznos szocialista kultúra tekintélyét. És mivel Aczél nem volt ostoba, pontosan látta, hogy Latinovits komoly veszély forrás az egész szocialista rendszerre nézve! Tehát kordában kellett tartani!
De nem börtönben, mert az feltűnő! Az aranykalitka - a szocialista kultúra számára - sokkal jobban megfelelt. A sasok, a sólymok az aranykalitkában is elpusztulnak, nemcsak a vasrácsok mögött. A szocialista realizmusnak volt logikája!
És a budapesti színházi életből kikoptatott Latinovits Zoltánnak a veszprémi színház kínált szerződést: egy szerep eljátszása és egy rendezés, ennyit engedélyezett a szocialista kultúrpolitika!