Nagy csalódás

Egy bölcs ember egyszer azt mondta: ha valakit igazán szeretsz, elengeded. Ha visszajön hozzád, örökre a tiéd marad, ha nem, akkor soha nem is volt igazán a tiéd! Amikor nagy csalódás ér bennünket azt hisszük itt a világ vége. Holott lehet, hogy csak egy új kaland veszi kezdetét.

A férfiak és a nők között az egyik legalapvetőbb különbség abban mutatkozik meg, hogy miként birkóznak meg a stresszel. A férfiakat a váratlan helyzetek okozta alkalmazkodás kényszere visszahúzódásra, magukba zárkózásra és erős összpontosításra készteti ("elvonul a barlangjába"), míg a nőket feldúlja, kiborítja és érzelmileg megviseli ("...és csak beszél, csak beszél").

Ilyen állapotban a férfi és a nő is másképpen érzi jól magát, más úton jut vissza természetes nyugalmi állapotába. A férfi attól lesz jobban, ha meg tudja oldani a problémáját, a nő viszont attól, ha kibeszélheti a problémáját. Ha ezt a - férfi és nő közötti probléma kezelési - különbséget a másik fél figyelmen kívül hagyja, nem vesz tudomást róla, azzal csak felesleges súrlódásokat és összetűzéseket okoz.

A mayerlingi tragédia előzményei

Rudolf trónörököst kora gyermekkorától fogva egy hatalmas, sok nemzetiségű, egész Közép-Európát magába foglaló birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia leendő uralkodójának nevelték. Ferenc József császár- és király pontosan tudta, hogy a Monarchiát csak erős hadsereg segítségével tudja egybe tartani, ezért Rudolfot kezdettől fogva katonának neveltette, hogy készen álljon majd hivatása teljesítésére, amikor a császári hadsereg az ő parancsnoksága alá kerül.

Nem így gondolkodott viszont Erzsébet császár- és királyné, mert a szabadelvű, humanista gondolkodású Thurnburgot is a fia mellé fogadta tanítónak, hogy a trónörökös az életet is tanulja, ne csak a menetelés vagy a hadvezetés fortélyait. Rudolf katonaiskoláit befejezve rádöbbent, hogy jelentősen megváltoztak az idők, megcsapta orrát az apja kormányozta birodalom rothadásának a bűze.

"A császárság nem más, mint hatalmas romhalmaz, amely még áll, de előbb vagy utóbb szükségképpen le fog omlani,... az egész emberiségnek kijár a szabadság, ez a hajó a következő viharban menthetetlenül elsüllyed" - írta egy értekezésében a még csak 15 éves trónörökös. Forradalmi gondolatok ezek, nem trónörököshöz méltóak, gondolta Ferenc József - megismerve fiának politikai felfogását - és mindent elkövetett annak érdekében, hogy Rudolf ne árthassa bele magát az államügyekbe.

Rudolfot - sok más osztrák és magyar kortársával együtt - nyugtalansággal töltötte el az is, hogy a Monarchia túlságosan szorosra fűzte kapcsolatait a porosz Hohenzollerek uralma alatt nemrég egyesült Németországgal. Egy időben - titokban - arról ábrándozott, hogy a tolerancia és az együttműködés jegyében egyesülhet egy szép napon egész Európa. Úgy gondolta álma meg is valósul majd, ha trónra kerül ő maga és a másik két szabadelvű trónörökös, Németországban Frigyes herceg, Nagy-Britanniában pedig Edward walesi herceg.

Ez az álom azonban gyorsan szertefoszlott, mert Frigyes egy évvel a trónra kerülése után rákban meghalt. Fia, a fellengzős stílusú II.Vilmos császár pedig a legkevésbé sem osztotta Rudolfnak a béke jegyében egyesülő Európával kapcsolatos reményeit. Ami pedig Edward walesi herceget illeti, ő csak jóval később - 1901-ben - léphetett trónra, mert anyja, Viktória királynő sokáig élt és uralkodott.

Rudolf évekig nagy népszerűségnek örvendett, különösen a Monarchia magyar felében. Viszont 1888-ban kezdett elszigetelődni. Felismerte, hogy nézetei és felfogása tarthatatlanná vált, számot vetett politikai kudarcával. Élete hátralévő egy évében kicsapongó életet élt, majd 1889 január 29-én elkocsizott Mayerlingbe Vetsera Mária bárónővel. Másnap hajnalban következett be a tragédia. Pontos részletek nem ismertek, öngyilkosság vagy politikai merénylet? Talán már sohasem tudjuk meg: mi is történt azon a januári szerda hajnalon?

Gondolatok a magyar építészet történetéről

A magyar művészeti ágak közül talán az építészet a legfontosabb, amely a maga komplexitásával lehetővé teszi a nemzet kultúrájának megértését. Nemcsak az alkotások darabszáma és minősége, hanem a létrehozásukat meghatározó földrajzi környezete miatt is, amely szinte garantálta az - évszázadok során virágzó - magyarországi építészet változatosságát.

A történelmi Magyarország etnikailag sokszínű terület volt, amely ezer éves története során számos megpróbáltatást élt át: a 13. században tatár dúlás, a 16. század első harmadától 150 éves török hódoltság, és a Habsburg Birodalomnak alárendelt félgyarmati lét, majd a 20. században az első világháborút követő területveszteség, és a második világháború óriási pusztítása.

Minden katasztrófát bevándorlási hullám - vagy tudatos betelepítés - és új építkezések követtek. Ezek a hányattatások növelték és megerősítették a magyarság képességét a túlélésre és a megfelelő kulturális kifejezésmód megtalálására. Ugyanakkora magyarországi építészetben megfigyelhetők az Európa különböző részeiről érkező hatások is. Váltakozó intenzitású német, francia és olasz befolyás tapasztalható bizonyos épülettípusok és egyes országrészek esetében.

Az évszázadok alatt - azonban - sajátosan magyarrá vált az ország építészete, ami elsősorban kellemes tömegalakításban és a díszítés mértékletességében fejeződött ki. A 19. század végén és a 20. század elején aztán, a magyar építészek érdeklődéssel fordultak a keleti őshaza felé. Stíluskeresésük, amely a népművészetre és az ázsiai eredetű díszítőformákra alapul, hatással van még kortárs építészetünkre is.