A napjainkban sokat emlegetett fenntartható fejlődés fogalmát több, mint húsz évvel ezelőtt írták le először: "...a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől".
A jelenleg már tomboló környezeti és gazdasági válságot megelőzően csak kevesen értették meg, hogy mindez mit jelent a gyakorlatban. A fenntartható fejlődés politikai szlogenné silányult. Az emberiségnek súlyos klímaválsággal - szárazság, viharok, áradások - kell szembenéznie. Az egész világot súlytó élelmiszer, energia, majd pénzügyi válság következett be, s a tudósok - széles körének véleménye - szerint ezek még csak a globális válság figyelmeztető jelei.
Hogy mit lehet, és mit kell tenni a világméretű káosz és pusztulás elkerülése érdekében? Elvben két út járható: vagy az erőforrások felhasználásának hatékonyságát kell növelni, mintegy tízszeresére, miközben a fogyasztás állandó szinten marad, vagy a fogyasztást kell csökkenteni a jelenleginek az egytizedére. A politikai és gazdasági vezetés világszerte, az előbbi megoldást támogatta és támogatja. Miközben azt látjuk, hogy a hatékonyság növelése lassan és irtózatos mértékű erőforrás-felhasználással halad, ezzel párhuzamosan a fogyasztás mértéke, a pazarlás még nagyobb mértékben nő.
Tény, hogy mostanra már a globális ökológiai rendszer került veszélybe: "... az emberiség a jelenlegi fogyasztással és technológiával csak egy 25-30%-al nagyobb földön tudna tartósan élni. Az eltartóképesség túllépésére 1978-ban került sor, azóta természeti tőkénk felélésével növeljük ökológiai lábnyomunkat" (Magyar Tudomány, 2007/12).
A fenntartható gazdasági növekedés mítosza tehát egyértelműen lelepleződött: úgy, ahogyan eddig értelmezték, fenntarthatatlan! Egyedüli megoldás a fogyasztás mielőbbi, s a lehető legnagyobb mértékű csökkentése. Választási lehetőségünk mindössze annyi, hogy önként mondunk-e le a pazarlás körébe tartozó szolgáltatások igénybevételéről, vagy kicsit később, immár kényszer alatt tesszük meg ugyanezt.
Tehát mit kell tennünk? Erősíteni kell a helyi termelést és fogyasztást, növelni kell a kistérségek önfenntartó képességét, természetkímélő gazdálkodási formákat kell előtérbe helyezni, megújuló energiaforrásokat kell alkalmazni, minden tekintetben takarékosabban kell élni. Vannak tehát konkrét ajánlások, a kérdés az, hogy ezúttal hallgatunk-e rájuk?