Az igazi nyelvújítót nem a magyar nyelv elfogult imádata jellemzi, hanem sokkal inkább a kritikus szemlélet, mind a szavakat, mind a grammatikai szabályokat illetően. "A nyelv dolgában nem a szokásos a fő törvény" - vallotta a legfőbb nyelvújító Kazinczy Ferenc.
Vezér és hada nemcsak elméletben vívja harcát: már a csata megkezdésére is egy verseskötet hangjával szólítja fel híveit. A "Tövisek és virágok" Kazinczy 1811-es epigrammakötete, amellyel az ortológusokat több szintű támadással sújtja, egyrészt a versekben csattanósan és gunyorosan, kemény éllel megfogalmazott gondolatokkal, másrészt a versek által reprezentált modern nyelvhasználattal. Sikerült is, hiszen ez a kötet sokak indulatait felkorbácsolta a másik oldalon.
Az ortológus tábor 1813-ban válaszol, megjelenteti a "Mondolat" című gúnyiratát. Ebben ők is gyártanak néhány új szót, amellyel nevetségessé kívánják tenni az ellen oldalt és magyarító kedvüket elvenni.
De hát nem igazán eredményes az akció, mert az újítók az 1815-ös "Felelet"-tel műfaji iskolát teremtenek: megjelenik és bevonul a magyar írásművészetbe a pamflet műfaja. Kazinczyt az új generáció képviselői - többek között a szárnyai alatt induló fiatal kritikus és költő, Kölcsey Ferenc - intik a megegyezés keresésére. Végül is a nyelvújító tábor erőfeszítései eredménnyel végződtek, habár igazából ezt csak az azóta eltelt idő tudta igazolni.